Áprilisban már a teherfuvarozásnak is betett a járványhelyzet

Áprilisban az e-matrica rendszerben közlekedő személygépjárművek forgalma a felére, az e-útdíj rendszert használó tehergépjárműveké pedig ötödével esett vissza a múlt év azonos időszakához képest a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint.

A NÚSZ Zrt. díjköteles gyorsforgalmi- és főutakra telepített portálkamerái az e-matrica rendszerben közlekedő személygépjárművek (autók, buszok, motorok) esetében 54 százalékkal kevesebb járműáthaladást rögzítettek idén április 1-30. között. Az e-útdíj rendszert használó tehergépjárművek forgalmában pedig 21 százalékos volt a visszaesés a múlt év áprilisához képest – mutat rá a NÚSZ Zrt. Üzleti Intelligencia Osztályának elemzése.

A hazai személygépjárművek esetében 40, a külföldiek esetében 90 százalékkal kevesebb járműáthaladást érzékeltek a NÚSZ-kamerák idén áprilisban. A tehergépjárművek esetében a hazaiaknál 15, a külföldieknél mintegy 27 százalékos volt a mérséklődés 2019 áprilisához képest – tette hozzá Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A forgalmi adatok heti bontása alapján elmondható, hogy míg az e-matrica rendszerbe tartozó járművek esetében sokkal egyenletesebb volt a forgalom mérséklődése az elmúlt hetekben (3-4 millió között alakult az áthaladások darabszámának csökkenése hetente), addig az e-útdíjrendszerben arányaiban jóval nagyobb volt a forgalomingadozás. A tehergépjárművek esetében hetente körülbelül 50 és 500 ezer között változott a csökkenés mértéke az érzékelt járműáthaladások tekintetében 2019 azonos időszakához viszonyítva.

Ami a bevételi adatokat illeti, a NÚSZ Zrt. adatai szerint az e-útdíj rendszerben az alkalmi viszonylati jegyet váltó, kisebb fuvarozók esetében volt nagyobb mértékű a visszaesés: viszonylati jegyből körülbelül 40 százalékkal kevesebb útdíjbevétel folyt be múlt év áprilisához képest. A fedélzeti eszközökkel közlekedő, nagyobb vállalkozásoktól 15 százalékkal kevesebb útdíj érkezett az államkasszába.